A TEMERINI TÁJHÁZ

      A temerini magyar tájházat 2003. július 20-án adtuk át  rendeltetésének.Terveink és elképzeléseink szerint a ház és környéke egyrészt Temerin magyar lakosságának népi építészeti emlékeit, másrészt a hagyományos paraszti életmódot, családi   életteret és gazdálkodást hivatott bemutatni,ugyanakkor lehetőséget nyújt kisebb közösségi összejövetelek, hagyományápoló és -őrző műsorok, alkalmi kiállítások, de kívánságra akár kisebb családi rendezvények, baráti találkozók megtartására is. A tájház működésének első két éve során volt itt már hagyományos disznótor, fényképkiállítás, Szent Iván-napi tűzugrás, táncház és játszóház, előadás a kukorica hagyományos feldolgozásáról, régi aratásokról és cséplésekről, néprajzi előadás a temerini kubikosokról és az erdélyi székelyekről agyagozás és nemezelés, karácsonyi segélycsomagosztás, betlehemezés de még halotti tor is.

     A ház, az első és hátsó udvar a mögöttük levő kerttel az akkor többségében magyar vezetésű községi önkormányzat támogatásának köszönhetően került a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) tulajdonába. Korábban – 1927 őszétől kezdődően – több mint fél évszázadon keresztül Matuska Mátyás élt itt,kezdetben népes családjával, élete végén pedig már egyedül. Ő maga Temerintől északkeletre, a Prága hídjánál épített uradalmi majorságban, az Újpusztán nevelkedett, s onnan került be a faluba. Noha csak öt és fél hold földön gazdálkodott, szorgalmának köszönhetően birtokát fokozatosan váltott földekkel gyarapította: gazdaságának virágkorában 30-40 katasztrális holdat is árendált,három, sőt olykor négy-öt lovat, két szekeret tartott, szarvasmarhákat nevelt, hogy eltarthassa és tisztességesen fölnevelhesse népes családját.

   Felesége, „Sesztra” Kovács Katalin összesen tizenhárom gyermeket hozott a világra, ebből kilenc (hat lány és három fiú) érte meg a felnőtt kort, közülük a legismertebb Márton, aki ismert újságíró és közéleti személyiség, és Ferenc, a kiváló, több díjban és elismerésben részesült keramikusmúvész.

      Ekkora gyermekáldás mellett, s mivel a fiúgyerekek jöttek a világra s orrendben utolsókként, a gazdaságban több-kevesebb rendszerességgel bérest is kellett alkalmazni. Az egész család buzgó átéléssel gyakorolta római katolikus vallását, a böjtöt és az ünnepeket szigorúan megtartották,vasárnap nemdolgoztak, a lovakat semfogták be. Mátyás gazda az 1920- as évek végétől a rózsafűzér-társulat egyik csoportjának vezetője volt, házukban jöttek össze ádvent és húsvét között minden vasárnap este a csoport tagjai közös imádkozásra, éneklésre, vagy ún. titkokat cserélni. Matyi bácsi halála (1979) után a ház egészen 1984-ig lakatlanul állt. Az örökösök emberséges ajánlatát elfogadva ekkor költözött ide feleségével Sziveri János (1954–1990), akit a vajdasági kommunista hatalmi nómenklatúra és az irodalompolitika néhány atyavajdája még Újvidéken sem kívánt megtűrni az Űj Symposion folyóirat szerkesztőivel 1983-ban történt leszámolást követően. Ennek az epizódnak köszönhetően a temerini tájház mára valójában irodalmi kultuszhely is, amit a fiatalon elhúnyt költő születésének 40. évfordulója alkalmából a történelmi VMDK által elhelyezett emléktábla (Matuska Ferenc és Papp Ferenc alkotása) hirdet. Sziveriék költözése után albérlők laktak a házban, vagy olyan emberek, akik ingyenesen használhatták, némi karbantartásért cserében, ami sajnos legtöbbször a minimálisra korlátozódott, s mindez a ház és a porta állagán egy idő után igencsak megmutatkozott. Tatarozásához, a szükségesrekonstrukciókhoz és a helyiségek korhű berendezéséhez 2003 áprilisában kezdtünk hozzá a helyi magyar civilszervezetek, művelődési egyesületek és aVajdasági Magyar DemokrataPárt tagjainakszéleskörű összefogásával.

     




A szóbeli hagyomány szerint a lakóház az 1850-es évek elején már megvolt. Nem kizárt, hogy vastag verettfalai még ettől és régebbiek, és túlélték a település 1848. augusztus 29-ei erőszakos elhamvasztását. Annyi bizonyos, hogy az 1892-es kataszteri térkép 2087. parcellaszámú telkén a házat már feltüntették. Akkoriban a porta a mainál jóval nagyobbvolt, déli oldalának egy részével a Kossuth Lajos utcát határolta, azonban ki volt hasítva belőle egy kertecske, rajta a miénknél valamivel kisebb lakóházzal.  Később ez a rész is visszakerült a telek egészéhez, a ház viszont eltűnt, ki tudja miért. Ez az állapot kb. 1960-ig tartott, amikor a kert déli részét akkori  tulajdonosa – tartván az esetleges állami kisajátítástól – eladta kispénzű munkásembereknek lakóházak építése céljából.

     A megmaradt szalagtelek északi mezsgyéjére épült ház, mely a Tullabarára (hivatalos nevén Jugoszláv Néphadsereg utca – Ulica Jugoslovenske Narodne Armije) néz, verettfalú építmény (falai eredetileg lefelé fokozatosan vastagodtak, de a harmincas években a tulajdonosok „kiigenyesítették”, lefaragták), egybeépült az istállóval és a kocsifészerrel, sőt, a hagyományos hármasosztatú szerkezet még eggyel, egy kamrával is bővült, mely egyben padlásfeljáró is. Tetőszerkezete szarufás, héjazata 1954 óta falcos cserép, korábban nád volt. Oromzata, vagy ahogyan a nép hívta, fűrfala, deszkából készült, napsugaras kiképzésű. A XIX. század végétől kezdődően Temerinben a hagyományosabb deszkaoromzatokat kiszorították az egyébként igen szép, barokkos stílusú, téglából készült kiblik, vagy ahogyan régen mondták, kőhomlokok. A napsugaras deszkaoromzatú házaknak a településen ez az utolsó példánya. Az egész ház kívül-belül fehér, az utcai fronton a fal tövét a helyi hagyományoknak megfelelően fekete csíkkal húzták el, és ugyancsak feketére van meszelve a kiskapu magas lépcsője is.Az utcára néző eredetileg kis, szűk ablakokat 1942-ben cserélték a ma is láthatókra.

   
A kiskapun a színesmintás cementlapokkal kirakott tornácra, gangra jutunk (régen hívták ámbitusnak is). Eredetileg téglával volt lerakva – a hátsó udvar felé ennek még láthatjuk a nyomait –, feltételezhetően a konyhával egyidőben lett felújítva. Délről dúslevelű, bőven termő szőlő futja be, a falon fokhagymafűzér, hátrább gerebenek és kézihéhelők emlékeztetnek a házi kenderfeldolgozás egykor oly fontos szerepére.












A gangon helyeztük el a fából készült mosógépet is, mely a maga nemében technikatörténeti kuriózum, Újváry asztalos mester készítette, aki gyártmányát szabadal maztatta is. Hátrább találjuk a csikónak vagy küsüneknevezett, lószerszámok varrására szolgáló szíjgyártóalkalmatosságot, egy kaszaüllőszéket, egy négylábú kézimorzsolót, a kecskét, valamint a jancsit, vagyis a fara gószék et, amelyen a gazda az egyszerűbb faeszközöket, szerszámnyeleket maga is el tudta készíteni, nem kellett minden apróságért bognárhoz szaladnia. Az ámbitusra az udvarról is vezetett két bejárat, az egyik a konyha, a másik pedig a kamra előtt. Az előbbinél az ereszetcsurgásba virágvasárnapi szentelt barkát dugtak,hogy védje a házat a villámcsapástól.

 



A faragószék nótája

(Régi gyermekjáték)

 Papírra ceruzával, vagy asztallapra újjukkal rajzolták a mondókábanemlítésre kerülő fogalmakat, miközben recitálták:

Itt a pipa,
Apálinka,
Ez pedig a
Részeg Miska,
Bor, pálinka,
Kés,villa,
Faragószék,
Ó, de szép,
Ez a mi(j)enk,
Faragott szék!

(Varga Sándor)

   A gang érdekessége még, hogy a konyhaajtó közelében kb. féltéglányi nyílást fúrtak a mennyezeten: egy belehelyezett vászontömlőn itt engedték le az aláhelyezett zsákokba a padláson tárolt gabonát, így elkerülték a vállon lehordás fáradságait. Hátrább,a kamra irányában egy a plafonról lelógó közepes nagy ágú gyertyalámpára lehetünk figyelmesek: 1929-ig, a villanyáram bevezetéséig ilyenekkel, meg persze petrijósokkal (petróleumlámpákkal) világítottak.

     A gangról nyíló első ajtó az egykori szabadtűzhelyes konyhába vezet, amit azonban még 1927 előtt átalakítottak, a helyiséget két részre osztó falat eltávolították, és a hagyományos tüzelőberendezéseket korszerűsítették. Ekkor jelent meg az ajtóval szemben a rakottsporhet, amit a tájház berendezésekor rekonstruálni kellett. A tűzhelypadkán és környékén,valamint a kredencen és a stelázson különböző konyhai használati eszközöket láthatunk: cserépfazék, cseréptál, kantaderék, köcsögök, kanták, korsók, díszes tányérok dicsérik az egykori temerini gölöncsérek, fazekasok formaérzékét és szorgalmát. A tűzhelyen öntöttvas serpenyőlábas, és egy igen régi kávépörkölő A tűzhelytől balra két, a ma embere előtt már szinte teljesen ismeretlen fontos konyhai faeszközt láthatunk: a négylábú, nyeles krumplitörőt, annak bizonyságául, hogy egykor a paraszti háztartásokban igen sok burgonyát fogyasztottak, sőt, a kenyértésztához is hozzákeverték, valamint a csonkakúp alakú köpülőt,amelyben az összegyűjtött tejfölt a belehelyezett rúd végén levő„dugattyúval” folyamatosan dömöcskölve kicsapatták a savankás íróból a vajat, amit azután deszkaformázóval téglatest alakúra formáltak. Köpülés közben, mely egyáltalán nem volt könnyű munka, hajdan különböző vajvarázsló, gonoszel hárító mondókákat recitáltak.

Vajköpülő ráolvasások

Falu véginhasas lány,
Bizony,nemeszik,
Bizony,nemeszik,
Hacsakmegnembetegszik.

(Vígi Sándorné)

Faluvégénegyvastag lány
Írót, vajat kíván,
Addig meg sem születik,
Míg ebből nem eszik.

(Barna Magdolna)

     A század elején a konyhából két kemencét fűtöttek, ma már csak a hátsóház ét.A tévővel elzárt kemence szája melletti sarokba vannak támasztva a fűtés kellékei, a  piszkafa és a szemvonyó (szénvonó).   Mellettük a kinyérsütőlapát , a vályogpatkán a dagasztóteknyő a kereszfával, liszteslapáttal. A konyhaasztalon vöröshagyma, szalonna, faragott sótartó, mintha a gazda csak az imént kelt volna felmellőle, fölötte a falon mázas cserép csíkszedő (tésztaszűrő), a tiszta szobába vezető ajtó mellett sulyokfa, az ajtó melleti sarokban háromlábú fűzfavesszőből font kenyértartó, a falon két mángorló még a parazsas vasalók előtti időből, az egyik díszesen mintázott,benne évszám: 1859. A konyha bejárata és a hátsószoba ajtaja közötti sarokban régimozsdó cseréplavórral, mellette háziszappan, alatta pléhkantában víz.

Az elsőház vagy tisztaszoba, elsőszoba Temerinben is a lakóház legreprezentatívabb, legszebben berendezett helyiségének számított. Ahol megtehették, mert módosabbak voltak, vagy mert már kiröpültek a gyerekek, ott nem is lakták, csupán a ven dégeknek tartották fenn, vagy a szülés utáni hetekben,hónapokban tartózkodott itt az édesanya újszülött gyermekével. A temerini tisztaszoba berendezésével a XX. század első harmadának állapotát mutatja be szépen megőrzött bútoraival, melyek az egykori temerini asztalosok művészi szintű mesterségbeli tudását dicsérik. A szoba párhuzamos beosztású, a XX. század elején ez már általánosnak mondható. A döngölt földes, mázolt szobát 1934-ben fenyő deszkákkal lepadlózták, háziszövésű rongyhamvasok borítják. A párhuzamosan elhelyezett, dunnákkal, párnákkal magasra vetett ágyak, noszolyák mellé kerültek a székek, az ágyak közé az almárium, esetleg a kaszli kegytárgyakkal,csecsebecsékkel, a falon szen képek, az asszony ágya előtt bölcső, az asztalon díszes komasszonyoskendő – ebben vitték a szülés után lábadozó édesanyának az ebédet, bort.

 
Amélyen megélt vallásosságot a szentképeken, szobrocskákon, feszületen kívül a falon látható gyönyörű márialáda (Mária-ház) is méltóképpen kifejezi. A szoba előterében egy-egy hétköznapi utcai valamint ünneplőbe öltöztetett bábun szemlélhetjük meg fiatal menyecske és javakorabeli asszony viseletét, s az állófogasra vetett ünnepi ruhadarabokban, díszes fityulákban gyönyörködhetünk.

A hátsóház ajtófélfáján krétával írt felirat, 20 + G + M + B + 04 emlékeztet a házszentelés évére és nevük kezdőbetűjével a három napkeleti bölcsre. A szobadöngölt földjét marhatrágya és sárgaföld elegyéből nyert masszával mázolták,melybe olykor kevés fekete falfestéket is kevertek. Berendezése a XIX. század második felét és a XX. század legelejét idézi az 1850 táján készült tulipántosládával, a hasonló korú festett paddal,amit,ha kihúztak, ágyként is lehetett használni, a bevésete szerint 1896 -ban készült szövőszékkel, valamint a félig vetett ágy fölött elhelyezett, az aradi vértanúkat ábrázoló képpel, és egy, az Osztrák-Magyar Monarchia korában kiadott, ízlésesen keretezett, színes katonai szolgálati emléklappal, melyhez hasonlókat még néhány évtizeddel ezelőtt is láthattunk dédapáink szoba- vagy konyhafalán. A családok mindennapi élete jórészt a hátsóházban zajlott, itt szőttek-fontak az asszonyok, ezt jelzi a szövőszék melletti motolla, a fonáshoz nélkülözhetetlen, karcsúbb, fekete színű ún. német- és a sárga színű tótropka (rokka).

    A szoba fűtését az ajtó melletti sarokban álló banyakemence látta el, a mellette levő padka mindenekelőtt az öregeket illette – itt vágták össze dohányvágóval a leveles dohányt –, alatta egy pár klumpa (facipő) emlékeztet azokra az időkre, amikor a falu aprajaban nagyja téli hétköznapokon abban járt.A gyerekek helye a kemence mögötti kuckóban  és környékén volt. A fal melleti padon helyeztük el a leggyakoribb gyermekjátékokat és egy házi készítésű fahermunikát (faharmonikát).

   





Az egykori gyermeki világ és az ősi hiedelmek szoros kapcsolatát őrzi az a mondóka, amit a kisgyerekek rebegtek el, mielőtt kihullott tejfogukat bal válluk felett visszakézből a kuckóba hajították az„egereknek”:

 Egér, egér, kisegér,

Van-e fogad, hófehér?

Adok neked csontfogat,

Adjál nekem vasfogat!

A falon függő tékában könyveket, vallásos ponyvakiadványokat, ókullárét (szemüveget), tóznit (cigarettadóznit), egyéb apróbb használati eszközöket találunk. A mestergerendán, hogy gyerek kezébe ne kerüljön, találjuk a borotvakészletet, de ott tárolták a háziszappant, s mindig volt kéznél leveles dohány is.

    A kemence búbján cserépedényekben alszik a tej, a nyakon fűből font párszárító, a gazdasszonyok ebben szárították a kenyérkelesztéshez nélkülözhetetlen házikészítésű erjesztőanyagot, a párt, amit különféle alapanyagokból (boriszap, komlólé, kukoricadara stb.) nyertek, a házi szokásoknak és a lehetőségeknek megfelelően.





A kemencével átlós sarokba került az asztal, a falon Szent József és Szűz Mária képével, az asztal melletti ablakpárkányon pedig egy üvegbúra alól a rózsaszín ruhába öltöztetett, koronás ún. prágai Jézuska mosolyog. E kegytárgy valamelyik távolabbi búcsújáró helyről kerülhetett ide, amit német felirata is bizonyít: Heiligstes Prager Jezuskind. A kultusz sajátossága, hogy a katolikus egyház ünnepköreinek megfelelő liturgikus színű ruhákba öltöztették a szobrocskát: a fehér a tisztaság, a fekete a gyász, a zöld a remény, a piros a vértanúság, a lila a bűnbánat, a rózsaszín pedig az öröm szimbóluma volt.

A lakórészhez szervesen csatlakozik a komra (kamra), a gangról nyíló régi, berakásos ajtóval. A helyiség belső részét léc válaszfallal elválasztva az 1940- es években ún. sentést hoztak létre: itt őrizték az élelmiszereket, mindenekelőtt a tartósított húsféleségeket, füstölt kolbászt, szalonnát, sonkát, svarclit (disznósajtot). A kamraajtót így akár huzamosan is nyitva tartották – ez biztosította az állandólégáramlást, huzatot, ami az élelmiszertartósítás szempontjából volt fontos – ugyanakkor nem kellett torkoskodó kutyától, macskától tartani. A kamrában kerültek elhelyezésre a sertésfeldolgozás legfontosabb kellékei, a disznókoppasztó teknyő, a bádogosok által gyártott pörkölő , mely felváltotta az ősi szalmapörzsölést, a falon találjuk a disznószőr letúrására szolgáló kislapátot és a kopasztáskor használt türököt is. .De itt láthatók a szappanfőzés, a mézpörgetés és a műlépkészítés legfontosabb eszközei is. A padlásra vezető nagylétra alatt és mellett szőlészeti, borászati és vízhordó eszközöket láthatunk: szőlőkapát, hagyományos réz permetezőgépet, a seregélyek űzésére használt kereplőt, csobolyót, obronyicát (vízhordófát), házi készítésű szőlőprést, üvegből készült borlopót, boroshordót, benne az erjedő bor káros gázainak eltávolítására szolgáló kotyogóval, boros és pálinkás korsókat.

A sentésbe debenyek (bödönök), fazekak, olajosedények kerültek, egy paradicsompaszírozó és egy kápusztagyallú társaságában, több más eszközzel együtt. Átmenetileg itt helyeztünk el két régi, fából és bádogból gyártott jégszekrényt, amelyek ugyan nem voltak a paraszti háztartás részei, de településünk fontos ipartörténeti emlékei, ezért kár volna pusztulni hagyni őket. S itt kapott helyet a régi századok embereinek űrmértéke, a rávésett felirat tanúsága szerint 1854-ben fából készült, hitelesített véka is.

    

A tornácon továbbhaladva a léckerítés madzaghúzós kiskapuján, sarampóján belépve jutunk el a hátsóudvarra nyíló istállóhoz. A parasztporták első- és hátsó- (vagyis gazdasági) udvarra osztása XX. századi fejlemény. Miután Matuska Mátyás 1927-ben Balla-családtól megvette a házat, még hosszú ideig egy egységes egészet képezett az udvar, csupán a tornác előtti kiskertet zárták el az állatok elől kerítéssel, megtermészetesen az udvarmásik végénnyíló veteményeskertet és szőlőskertet is.

  

Az istálló bejáratától balra levő betonjászol viszonylag új, az 1930-as években épült a szarvasmarhák részére. Vele szemben, a helyiség túloldalán a lovak részére hagyományos, fából készült jászolt találunk, fölötte szénatartó fogassal. A trágyakupac mellett dragacs (tragacs), a falakon és a helyiségben különböző, a nagyállattartáshoz kapcsolódó eszközök: strajfa, kanászustor, bikacsök, vas békó, nyűg, zsétár (sajtár), fejőszék, lóvakaró, kefe, abrakostarisznya, bika vezetéséhez orrkarika, szájkosár a lovakra stb. Az ajtótól balra kötélen lóg a priccs, azon aludt a béres.

Az istálló előtt a söprűkötés legfontosabb eszközeit látjuk, miközben áthaladunk a kocsifészerbe, ahová a parasztkocsit (szekeret) , hámokat, jármot, répadarálót, kendertilót, gyári kukoricamorzsolót és -darálót helyeztük.

De itt került a közeli Szerémség hegyi útjain fuvarozás, fa- vagy borszállítás során gya korta alkalmazásra kerülő kocsifék is kiállításra. Nem messze az istállóajtótól, a kerítésnél van a kő itatóvályú, egyikvégévelaz elsőudvarban, ahonnan vízzel látták el, de akerítés megakadályozta, hogy az itatáskor szabadon engedett lovak beszabaduljanak a virágoskertbe, vagy hogy a tehenek lelegeljék a szőlőlugast. A soros építkezésnek megfelelően a kocsifészerhez ragasztották a kukoricahambárt (górét) és a disznóólat, úgy, hogy ez utóbbit csapott, kiscserepekkel héjazott tetővel látták el, rajta dúsan tenyész a fülrózsa vagy kövirózsa (Sempervivum tecterum), ami a különböző hallójárati betegségek, gyulladások közkedvelt házi gyógyszere.

     Az elsőudvar legfontosabb objektuma a nyári kemence, mely külső formáját tekintve leginkább egy kisméretű templomra emlékezteti a szemlélőt. Az egykori szőlőskert ittmaradt rekvizituma a kékkő (rézgálic) áztatására szolgáló betonmedence. A nagyobb mezőgazdsági gépeket és szerszámokat a hátsóudvar végében épült nagyfészerben helyeztük el. Az ö krösszekér és a szánkó mellett többek között ide került a kettes lovaseke, a kapálóeke, a kézi répaeke a vetőgép, a kukoricabaktató, a szénakaparó, a szecskavágó és a borona is.

    Közvetlenül a nagyfészer mellett, de már a kertben vannak elhelyezve a Szigeti-féle méhkaptárak, amelyek a maguk idejében jelentős szakmai újításnak számítottak.

     






A hátsó udvarban még egy fészer található, melyet a hagyományoknak megfelelően náddal borítottunk. Ennek helyén egykor szénás állt. Mai formájában a közösségi élet, kisebb rendezvények, előadások, kiállítások színtere.

Sziveri János (1954 – 1990) költő, műfordító, 1980-tól 1983-ig, politikai okok miatt történt eltávolításáig az Új Symposion folyóirat főszerkesztője. Nemzedékének kimagasló képviselője. 1984 és 1986 között – miután Újvidékről az akkori magyar kommunista politikusok eltanácsolták – Temerinben a lakatlanul álló Matuska-házban kapott ingyenszállást családjával. Később Szabadkára, majd Budapestre költözött, Kelenföldön egy szükséglakásban élt súlyos betegség után bekövetkezett, korai haláláig.
Verseskötetei: Szabad gyakorlatok (1977), Hidegpróba (1981), Diadalok (1987), Szájbarágás (1988), Mi szél hozott (1989), Bábel (1990) , Magánterület (1990), Minden verse (posztumusz, 1994).Válogatott versei kötetbe gyűjtve szerb és francianyelven is megjelentek. 

A limesek felé

(natúr szelet)

 Mintegy másfél hónapja már, hogy
Temerinben lakunk, aVadász
Kocsmával szemben. Ananászt,
Datolyát nem eszünk, de egyre fogy

Csantavérről hozott disznózsírunk.
Élünk boldogan, várjuk a telet –
mélyhűtöttük a megengedett ingyenmeleget.
Nagy a jólét, hát mindent kibírunk!

Tökéletesítettük tévedéseinket:
Bőrünkkel együtt vetjük le az inget.
A tények, mik régtől ránkmaradtak,

Érlelik magánytulajdonunkat.
S kóválygunk,mint tűző napon a birkák –
Magábaszáradt két báb.

                                                        (1984)

 
Szigeti Sándor (1859 – 1941 ) a korszerű helyi méhészkedés megteremtője. Kastély utcai Népfront utca – Ulica Narodnog fronta) lakóházán emlékezetét tábla őrzi.Az 1920-as években korszerűsítette a méhkaptárat, s ezzel jelentősen növelte a termelékenységet. Találmányát, melynek egyik példánya a szabadkai múzeumba került, a délvidéki méhésztársdalom azóta is Szigeti-kaptárnak nevezi.

Újváry Ferenc